HALLHATATLANOK

I. Kötet: KÓD NEVE - JERZSAMME „A jóslatok valósága az ember hallhatatlan szellemének kivetülésével meghozhatja a várva várt örömöt és boldogságot annak, ki hiszi, hogy álmai valóra válhatnak...” író: ifj. Bartkó András MESE Könyv (c)

A tanító

 

 

A demokratikus berendezkedés problémái már az oktatás legalsó lépcsófokán terhelik az államot, mint felelősség. Ennek okán, a pedagógust, mint tulajdont kezeli. A hiba az irányítók fejében van vajon, vagy az Ókorból származik, s a görögöket terheli a felelősség?

Platón, mikor ideáit felvetette, nem gondola azzal, hogy tán majd valaik egyszer ezen tanokat felhasználva Roussou mentén a természet segítségével verik be emberecskék fejébe a való tudást azzal, hogy a hosszú tétlenséggel álmatlanul a harmadik évezred fejlett technológiáinak külső bámulásával töltött sok sok munkaóra beérik, s a testeket a TANítók nem üresítik, hanem megtöltik…

 

Hát eme pár soros beugró után következzék e rövidre sikerült prológussal ama ember bemutatója, ki egy Senki, s az is marad, ha támogatói nem emelik meg fejüket, s nem mondják, hogy ez már valami, mit letettél az asztalra barátom.

 

De tudnunk kell. Semmi nincs ingyé, s krisztus unokáinak koporsóit sem őrizték ingyé, ahogyan írótársam azt a DA Vinchi Kódban lerajzolta az egyház segedelmével.

Kezdődjék hát ennek a ponyvasorozatnak öt hatodik eleme, majd kiderül, hogy mi volt előbb, a tyúk, vagy a tojás….

 

A szerző, aki tanító - latinul: magister…

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 15
Tegnapi: 3
Heti: 32
Havi: 53
Össz.: 2 317

Látogatottság növelés
Oldal: A Tanító
HALLHATATLANOK - © 2008 - 2024 - hallhatatlanok.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »