HALLHATATLANOK

Beadandó dolgozat

Készítette: ifjabb Bartkó András hallgató

Téma: Gyermek- és Ifjúságvédelem I. ea,

Előadó:Dr. Miszlai Péter Sándor

Cím:

A családon belüli erőszak felismerésének kérdései

Alcím: Dilemmák a jelzőrendszeri tagok körében. Van e jog a testi fenyítéshez?

2021-12-12

Bevezetés

A tantárgy feldolgozásakor figyelembe vettem a tananyag által rendelkezésemre bocsátott információk tömkelegét. A definíciókkal az előadó rámutatott a probléma komplexitására.

Elsődlegessen Felhozva a vészhelyzetben lévő gyermekek megsegítését, mint definíciós elemet. Ezzel megnyitva a kaput annak felismerésére, hogy mely gyermek van veszélyben, s kinek dolga a veszélyeztetettség mértékének, minőségének, okainak feltárása.

Így mutatva rá arra, hogy maga jelzőrendszer léte szükséges és indokolt, kiterjesztve hát így a kérdést a Földön ma létező, elismert összes Államra, nemzetre, népcsoportra, ismert és ismeretlen törzsre is talán.

Visszautalva történelmi fejlódésünkre, mikor kannibálok közé merészkedve a civilizált ember nem csak a törzsi felépítésre, hanem a családmodellre is kíváncsi volt, s azokról részletes feljegyzést készített. Ennek egyik oka talán a „vérszerződés” megbomlásának vizsgálata is lehetett, mit a mai kor embere a családon belüli nemi erőszak elkövetésének megtörténte ellen vívott harca során, nem megengedhetően, de beavatkozásra hívta fel a hitet és a tudományt is.

És ezzel eljutottam gondolatsorom leglényegesebb motívumához, a családon belüli erőszakhoz, annak kialakulásához, mely, ha feléled bennünk a lelkiismeret, talán gyilkos, tovább tekintve, öngyilkos gondolathoz is vezethet. (Családírtás családon belül.)

Így a gyermek veszélyeztetettségének felismerése, igazán jól történő áttekintése valóban szakember feladata kell hogy legyen. De, feltegyük-e a  kérdést: KI A SZAKEMBER?

A jelzést küldő pedagógus (óvónő, tanító, tanár), orvos, védőnő, bíró, hivatalnok, rendőr, stb.?

A jog, a tudomány, vagy a hit segíthet át bennünket eme problémák feltárásán, megfogalmazásán, 

Meglátásom szerint mindháromnak jelen kell lennie ahhoz, hogy ítélkezni tudjunk, s egy hatalmas gépezetet kell működtetnünk, ahol az államon túl az indivídumnak is vállalnia kell a felelősséget a meghozott döntésekéért.

Első rész

Családon belüli erőszak

Felismerése.

A jog sok esetben kiterjeszti a hatalmát és beavatkozik a családi életbe. A modernkori demokratikus berendezések sajátosságai közé tartozik ez a mozzanat, s szót ad a gyermeknek is, legyen az akár csak 7 éves is, s szavára bűntetőeljárást is indít nemcsak szülei, de más emberek ellen is. Sajátos példát visel ebben az USA, s az ott gyermekek sérelmére szülők átlal elkövetett bűncselekmények gyanúja miatt lefolytatott nyomozások több ezres nagyságrendje.

Kérdés az, mikor adjunk hitelt egy gyermek szavának, hiszen a fantázia, a képzelet világa és a valóság közötti vékony mezsgyék feltárására ma már rengeteg orvostudományi ágazat rendezkedett be, s így annak vizsgálata kiemelten is szakkérdéssé emelkedett.

De a psziché vizsgálata, a valós, vagy annak vélt eseménysorok tartalmi és fogalmi elemeinek elkülönítésére létrehozott vizsgálati eszközök és módszerek mikor juthatnak el egy gyermekhez, családhoz.

Értem ezalatt a kriminálpszichológus alkalmazásának kérdését. Hiszen ezzel olyan terhet teszünk a családra, melynek nyomását mind a családnak, a gyanúsított félnek, a hazug félnek, vagy tévedés esetén a rendszernek is viselnie kell.

Ezért szükséges a rendszerbe egy szűrőt építeni, s meghagyni az országok szuverenitását annak kérdésében, hogy engedi-e, akarja-e a világpolitika, például napjainkban az EU által alkalmazott un LMBTQ módszer bevezetését országában annak feltárására, hogy vajon mi folyik a gyermek elméjében, mi az elképzelése a jövőjéről, milyen értékeket képviselnek szülei. Hiszen gondoljunk csak bele. A homoszexualitás kérdésének szabadelvűvé tétele a gyermek nevelési tendenciáinak sokszínű feltárásához vezethet, Hiszen vannak nagyszülők, korunkban egyre több dédnagyszülő, akár üknagyszülők. S ha az ilyen kiterjesztett, szóbeli értékeket is közvetítő családmodellel találja szembe magát a szakember, akkor vajon mi a teendő? Hol kell beavatkozni?

Hiszen hiába országunkban a tiltás, a program már megérkezett az internetes médiafelületen keresztül és a népszavazással politikusaink is behozták a köztudatba. Téma az asztaloknál, ahol a nyolc éves gyermek a példaképnek tekintett világbajnok, azonos nemű kisgyermek iránt érzett, akár szerelmi vágyának kifejezésével is kaphat egy óriási pofont nemcsak anyjától, de apjától, harmadsorban nagyszüleitől is, így ütközik egész családjával azonnal, de az országa erre valós lehetőséget számára egyenlőre még csak törvényileg sem biztosít.

Tehát megállapíthatjuk. A JOG, mint erőszakforrás, és erőszakra való felhatalmazó eszköz, igenis aktívan jelen van a rendszerünkben.

Továbbgondolva. A házi fegyelmi jogkör gyakorlása nálunk hagyomány. Úgynevezett tradíció, mely a mai napig él és létezik, gyakorolják. Hát tegyük mi szakemberek ezt nem megengedetté? Ahogyan ki akarta mindenki ezt tenni a nevelés elsődleges feladatait magára vállaló intézményrendszerünkből, az oktatásból? Hogy hiba volt-e,  csak későn tudjuk meg.

Akkor elsődlegesen mindenki tartson önvizsgálatot. Mi állít meg egy 7 éves gyermeket abban, hogy akár ölési gondolatait is valóra nem váltsa?

Itt idéznék pár sor egy fantaziból, mely jól szemlélteti, ha olyan eszköz kerül egy gyermek kezébe, mely alkalmas emberek életét elvenni, s megfelelő indokot talál a használatára, zokszó nélkül megteszi:

„Oguz iramodott, majd röviddel utána megállt. Érezte,megvan a hely. Innen elérheti, akit akar. Teste a földről felemelkedett, vagy arasznyira. Először jobbjával csapott, majd balljával. A sistergő kék kardok kinyúltak karjaiból hosszan. Aztán fordult és ismét előre, hátra. Így csapott Oguz mindkét karddal, de akkor már teljes kört írva, kétszer. Egy pillantás volt csak. Látta a széthulló testrészeket, de agya nem foglalkozott vele. Aztán vége. Ennyi volt. Semmi több. Nem volt csata, vagy harc, csak a bosszú. Az a jó, édes érzés, ami a fájdalom helyét váltotta ott benn. A szívében. Olyan emberi. Kellett neki akkor, ott. Elégedett volt, majd jobbra fordult.”

(g. A.B. von Bowsky: A hun Isten kardja I. Kötet: A remény angyala; 36. oldal, 26. fejezet Forrás: MEK)

Hol lesz a határ a drónok és robotika világában, ahol interneten már rendelni lehet alkalmas eszközöket arra, hogy a távolból, monitoron keresztül is elvegyünk életet, s a média erre is tanít. A filmek erre kódolnak, hogy gyermekeink játékprogramok szimulátorai mögé rejtve katonai, harcászati feladatokat lássanak el, akár űrlények életét vegyék el.

De visszatérve a Földre. A válasz talán a pszichológiában rejlik, s a tudomány, meg a hit közössen megoldja, de amíg nincs megoldás, addig ennek a kialakított jelzőrendszernek, s tagjainak felelőssége, hogy döntsön.

Tehát a gondolkodás elsődleges mozgatórugója az kell hogy legyen, ha már a résztvevők döntöttek a gyermek családból történő kiemeléséről, akkor akár a rendszer hibáinak felismerésével is, de mentesíthetőek legyenek a lelkiismeret-furdalás alól. Ennek elsődleges formája a visszagondozásban rejlik.

Így talán tehermentesíthető a szakemberek sokasága. Hiszen aki ebben dolgozik tudja, hogy a kiemelést elszenvedő szülők egy jelentős része mindent megígér annak érdekében, hogy gyermekeit visszakapja, de soha nem a valós, többnyire anyagi indokokkal állnak elő. 

Hiszen ha a gyermek nála van, a szociális háló működésbe lép, s elsődlegesen is a gyermeket nézve mind anyagi, mind tárgyi juttatásban részesíti a szülőt. De ez így helyes, ez így van rendjén. A mi feladatunk tehát az lenne, meglátásom szerint, hogy felismerjük ezeket a rossz gondolatokat, s a szülőket a megfelelő integrációs eszközök sokadalmát alkalmazva, kisegítsük nehéz helyzetéből. Ami talán ennél is fontosabb, a gyermeket megismertessük egy olyan lehetőséggel, s a szülők tevékenységét koordinálva kimozdítsunk egy olyan állóvizet, mely megindít egy belső integrációs folyamatot, melynek segítségével egészséges, nemzetet szerető gyermekeket nevelünk, s megtanítjuk őket a kapitalista rendszerek hatalmas útvesztőjében eligazodni oly mértékig, mely intellektualitásának és testi képességeinek megfelel.

Persze ennek elsősorban a lehetőségét kell biztosítanunk. Így elértem a dilemmám első lépcsőjéhez. Mikor, hol, hogyan, ki, miért, milyen eszközökkel avatkozzon be a család életébe. A beavatkozás célját meg tudjuk határozni, továbbá az egyén felelőségét a rendszer tehermentesítse.

Így az úgynevezett kerekasztal beszélgetések (esetkonferenciák, esetmegbeszélések) jelentőségét kell növeljük annak érdekében, hogy a beavatkozások irányát és

Második rész

A gyámhivatali határozat

A már ténylegesen felismert problémára a jog első beavatkozási kísérlete a védelembe vételi határozat, majd az abban leírt feladatok, melynek következménye a nevelési, gondozási terv. 

Munkám során oly dilemmákat tapasztaltam mely ezen határozatokat hívva segítségül, el kívánja venni a házi fegyelmi jogkör gyakorlását a szülőtől a testi fenyítés vonatkozásában

Tehát, A jog ténylegesen beavatkozott, és kitiltotta az oktatási intézményekből a testi fenyítést. Most erre az otthonok szuverenitását is megkísérli megcsonkítani e tekintetben?

Vagy, s ami még rosszabb a pszichés kényszer alkalmazását - mely bizonyításra még nehezebb – kívánja előtérbe helyezni?

Mikor avatkozzon akkor be a jog? Vagy öljük ki a tradícióinkat teljessen? Saját lelkiismeretünk tisztítása érdekében? Hiszen vannak szülők, akik a hitből táplálkoznak, s Isten haragjától félve minden testi fájdalom okozásától rettegnek, talán a hangos szó alkalmazásától is, hiszen a kiabálás is bántalmazás egyesek szerint.

Nézzük konkrétabban is:

A szülők ne alkalmazzanak testi fenyítést nevelési módszereik megválasztása során. Ennek megszegése az esetleges családból történő kiemelést is magával hozhatja. Nézzük tovább: a pofon következménye a dobhártya beszakadása. A sérülés nyolc napon túl gyógyuló. A következmény: Bíróság ítél: Fenyegetettség, elzárás az elkövető szülőnek, pénzbűntetés a családnak, kiemeljük a gyermekeket. 3 bűntetés egy pofonért.

Akkor talán valami nincs rendben e körül. Talán a jog téved, vagy az elvek ütköznek. Mert a pofont adó lelkiismeretét ki váltja meg? A bűntetés?

S mit okozunk? Annak, aki megkapta a bűntetést, már ezen eszköz alkalmazását semmiképp nem ajánlják. Aki hallott róla, nem meri, vagy gondolkodik rajta. Van-e jogos védelmi helyzet a gyermekkel szemben? Az mikor jön el, mikor Ő csak azt látja, hogy apa anya veszekszik, de nem érti, hogy milyen bűnök állnak a háttérben, melyeket egyik másik egymással szemben elkövetett? S a gyilkos gondolat megfogalmazódik benne, mert az egyiket gyengébbnek találja a másiknál, de egyébként mindkettőt ugyanúgy szereti?

A konklúzió talán az lehet, hogy üljenek le a JOG, a TUDOMÁNY és a HIT szakemberei, majd beszéljék meg.

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat